juditbayer.com

A kötvénykibocsátásra jogosult szervek:

• állam,
• központi költségvetési szervek,
• önkormányzatok,
• pénzintézetek,
• jogi személyiségű gazdálkodó szervezetek.

Mindig újra és újra megdöbbent, hogy mivel tartja Orbán sakkban azt a maroknyi értelmes embert, aki még körülötte van. Nem sokan vannak – zömmel ostoba (tán jó képességű, de korlátolt) emberekkel veszi körül magát, ez a véleményem. De az a néhány értelmes ember 

(1) miért nem ad neki jobb tanácsokat 

(2) ha ad, miért hagyja, hogy Orbán figyelmen kívül hagyja azokat 

(3) miért nem vonja le a következtetést?

Vajon ígéretekkel vagy fenyegetésekkel veszi rá őket arra, hogy jobb meggyőződésüket félretegyék, és továbbra is az ő nyomában haladjanak?

Vajon mivel vesz rá valakit arra, hogy a válogatottan legaljasabb intézkedéseket terjessze be egyéni törvényjavaslatként? Miért köti egy egyébként tehetséges ember a jövőbeni sorsát totálisan Orbán jóindulatához? Hiszen ezek a fiaskók örök bélyegek maradnak még a gyermekei nevén is. Vajon tud Orbán annyit adni, ígérni, hogy megérje? Vajon pusztán az anyagi haszonszerzés érdekében félre tudja tenni valaki a lelkiismeretét? Ilyenben nem hiszek – ott akkor nem is volt lelkiismeret, amit félre kellett volna tenni, így persze könnyű.

Tudnak ők tükörbe nézni? Mennyi önbecsülése marad valakinek, aki így eladja magát? 

Nem azokról beszélek, akik hisznek abban, amit csinálnak, hiszen vannak ilyenek is szép számmal a Fideszben, őket nem nézem le. Ha nem is vagyok róluk túl jó véleménnyel, de ezek egyenes emberek, akikről úgy vélem, addig csinálják csak a dolgot, amíg meg vannak győződve igazukról, makacsak és sértődősek, és Orbán nem ugráltathatja őket. Talán épp ezért, hogy ők viszont ugráltatják Orbánt.  

Akik viszont okosak, tehetségesek, és jobb meggyőződésük ellenére mellette állnak, rejtély, hogy miért. Mivel nem az ügy, hanem az érdek mozgatja őket, na, őket viszont ugráltatja Orbán. Némelyikből hülyét is csinál, és még észre sem veszik tán, annyira elmerültek fölényességük tudatában. 

Van új adatvédelmi és információszabadság hatóság, úgy tűnik legalábbis. Van honlapja: www.naih.hu. Sok tartalom ugyan nincsen rajta, bár van egy link az új adatvédelmi törvény aláírt, beszkennelt változatára. Ebből a szövegből ki is derül, hogy a jogszabálykereső miért nem mutatja az első 39 paragrafust – mert csak 2012 január 1-től lesznek hatályosak.

Ezen kívül csak egy „Kapcsolat” link látható, amelyre örömmel kattintottam, végre tán megtudom, mi fán terem ez a hatóság, hol található, kit lehet keresni, mi a telefonszáma, stb. De csak egy elektronikus nyomtatvány jött ki, amelyet kitölthettem volna saját adataimmal. Íme a hívogató rubrikák: Név (kötelező), Emailcím (kötelező), Tárgy, Üzenet, Küldés.

Tehát nem tudunk semmit a Hatóságról, még azt sem, hogy létezik-e (mert ha nem létezik még, akkor érthető módon nincs se vezetője, se telefonszáma, talán még székhelye sem), – de már megadhatjuk neki az adatainkat. Bravó! A hatóság homályba burkolózik, várja az adatokat az alattvalókról.

Többször is szerencsénk volt a nyáron a szorgos rendvédelemhez a közutakon, mindegyik alkalommal a Nemzeti Packázósdi részeseinek érezhettük magunkat. Első alkalom: Kapolcs, hétvége, este hét-nyolc között, araszolás a parkoló felé, a kocsiban üvöltő kisbaba, és villogó rendőr a hátunk mögött. Az egyébként kifogástalan állapotú gépkocsi műszaki érvényessége valóban két nappal korábban lejárt. Szerintem egy normális államban ilyenkor a rendőr figyelmezteti az üzembentartót, hogy haladéktalanul vizsgáztassa le az autót, esetleg kötelezi arra, hogy egy héten belül mutassa be a vizsga eredményét, stb. Nálunk a következő a procedúra: a forgalmit a rendőr elveszi, a sofőrt feljelenti. Forgalmi nélkül ugye nem lehet autózni, de aznap éjfélig (!) szóló útvonalengedélyt állít ki. Az elvett forgalmi miatt az autót már csak az állam által kijelölt hatósági vizsgaközpontokban lehet levizsgáztatni, valamelyik megyeszékhelyen. A vizsgára történő elszállítás trélerrel történhet, vagy újabb útvonalengedéllyel. A vizsgára elhozzuk az okmányirodából a határozatot, és azzal (meg az útvonalengedéllyel) visszük az autót a hatósági vizsgaközpontba. A sikeres vizsga után visszavisszük a papírokat meg a hátsó rendszámtáblát az okmányirodába és megkapjuk a forgalmit – a büntetést kiszabó határozatot pedig még várjuk... Mindez színesítve azzal, hogy az autó tulajdonosa és az autó vidéki, ezért a vidéki okmányirodát kérni kell, hogy tegye át az ügyet Budapestre, hogy ne kelljen a vidékhez tartozó megyeszékhelyre vinni az autót a hivatalos vizsgaközpontba, ne oda kelljen a rendszámtáblát bevinni, stb... Mintegy két-három hét autó nélküliség, tetemes többletköltség, és a tényleges szabálysértési határozatot még mindig csak várjuk...

A másik alkalommal a balatoni 71-es úton haladó gépkocsit állította meg a rend őre azzal, hogy az út mentén, a zebra közelében gyalogosok tartózkodtak, akik a gépkocsi elhaladása után átmentek. Márpedig ha zebra van, gyalogosnak a gépkocsi előtt kell átmennie, nem utána. Állítólag egy ideje, talán fél éve már az a szabály, hogy át kell engedni a gyalogost akkor is, ha közeledik a zebra felé.  Szép szabály. Kár, hogy nem kommunikálták: én még úgy tanultam, hogy csak akkor kell elengedni, ha lelép a járdáról, a férjemet a gyakorlati vizsgáján még megbuktatták ún. „gyalogoscsalogatásért” (emlékszik még valaki ilyenre?) Magyarországon még a korábbi szabályt sem tartották be az autósok, sajnos. Ennek köszönhetően gyakorlatilag semmi különbség nincs az utakon a zebra és a nem-zebra között, és a gyalogosok is ennek megfelelően viselkednek. Aki bátor, azt megy, aki meg gyáva, az megvárja, amíg nincs jármű, és csak akkor megy – nálunk ez a szabály, függetlenül a felfestésektől. Ezt persze a városi közlekedés-tervezők is tudják, ezért ötletszerűen raknak zebrát ide-oda, függetlenül attól, hogy akart-e ott gyalogos az életben átkelni, vagy esetleg folyamatosan özönlenek a népek, és hogy autóval biztonságos-e ott állni indexelve, vagy éppen egy egész főútvonalat és húsz méternyi kocsisort tart fel, aki a csomagokkal megrakott nénit előzékenyen elengedi. Ezernyi példát tudnék mondani a városból, ahova kellene zebra de nincs, ahogyan olyat is, ahol van zebra, de a gyalogosok szempontjából rossz helyen, ezért senki sem használja, Ugyancsak sok olyan zebra van, ahol autóval egyszerűen nem merek megállni, mert attól félek, hogy belém jönnek, hogy feltartom a főútvonalat, a buszt, vagy mert nem lehet rálátni és nincs már idő fékezni. Csak a példa kedvéért: a Mammut I. és a Moszkva Sz. K. tér között van egy zebra, ahol folyamatosan áramlanak a bevásárló és egyéb gyalogosok. Aki már a zebra felé közeledő gyalogost is el akarja engedni, éjfélig is várakozhat a sarkon az autójában, mögötte a kocsisorral. A valóságban azonban néhány perc után át szoktam araszolni a zebrán, emlékezve az új-zélandi élményekre, ahol (jobbra szikla, balra szakadék) terjedelmes birkanyáj közepén haladtam húszéves kölcsön-Toyotámmal, és azon tanakodtam, hogyan is értette a farmer hogy: „push your way through!”.  Hát így.

Ezek után persze különösen bosszantó, hogy amikor a Pasaréti út kellős közepén állok a zebrán babakocsival, három-négy autó is elhúz az orrom előtt ötvennel, mielőtt valamelyiknek eszébe jutna, hogy lassítson. Percekig is várakozhatnék az út szélén – én ehelyett egy „foghíjban” nekiindulok, és a második sáv autósainak helyzetfelismerésén, illetve annak hiányán álmélkodom.

További adalék, hogy a feljelentéshez manapság csatolják az ember káderlapját: mit dolgozik, mennyit keres. Persze nem kötelező nyilatkozni – de hát úgyis megvan minden adat a hatóságnak, ahogy a biztos úr elismerte. Mit ahogy azt is elmondta, hogy nem minden autót állít ám meg, csak amelyik jó autó, nem ám Trabant. Íme az új luxusadó, amit az úton-állók hajtanak be.

Alig akarom elhinni, hogy a magyar bíróságok képesek voltak becsületsértést megállapítani egy termék kritikája esetében. Már az is vitatható, hogy lehet-e jogi személynek becsülete – persze tudom, hogy a hivatalos álláspont szerint igenis, lehet. Még ezt elfogadva is:

1.      A jogi személy jó hírneve álláspontom szerint kizárólag a vagyoni károkozás körében értelmezhető, mivel „emberi méltósággal” nem rendelkezik. Tudtommal ezt nem is állította senki, csak hogy üzleti jóhírneve van neki. Ez esetben azonban kizárólag polgári jogkövetkezmény lenne alkalmazható, nem pedig büntetőjogi! A büntetőjog eszköze ugyanis csak akkor alkalmazható, amikor olyan súlyú jogellenes cselekmény történik, hogy annak üldözése a társadalom érdeke. Még ha csak magánindítványra büntetendő is: állami gépezet indul be, ügyész vádol, ellentétben a polgári bíróság magánjellegével. Ehhez képest a magyar bíróság büntetőjogi jogkövetkezményt alkalmazott, amikor megrovásra ítélte UP-t (ami még akkor is sokkal súlyosabb, mint a kártérítés, ha az „elítélt” (mert az), inkább preferálta az előbbit.

2.      Milyen alapon tekinthető becsületsértésnek egy jogi személy termékének kritikája? Akkor hogyan járhat el a fogyasztóvédelem? Miben különbözik ez a művészeti „termék”, színházi előadás, könyv stb. kritikájától, amelyek közismerten ugyancsak nem feltétlenül tapintatosan megfogalmazottak? Utóbbiak egyértelműen a szólásszabadság körébe tartoznak, ezt már tudtuk korábban is – ha máshonnan nem – a strasbourgi bíróság joggyakorlatából.

3.      Ha a szóban forgó termék előállítására és reklámozására közpénzeket költenek, akkor nem éppenséggel közérdek-e a megtévesztő reklámozás, a termék alacsony minőségének közzététele? Nem inkább fogyasztóvédelmi díjjal kellett volna-e kitüntetni azt az újságírót, aki leleplezte, milyen rossz minőségű egy bizonyos, Hungaricummá kiharcolt márkanévvel rendelkező magyar termék?

És egyáltalán! Mi a szar folyik itt?