juditbayer.com

Orbán, és vele Magyarország keresztet vethet az IMF hitelre, és feltehetően más EU forrásokra is. Az EU nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja finanszírozni egy diktatúra kiépítését – ahogy a világon máshol sem. Természetesen nem fogják szóról szóra előírni, miben kellene megváltoztatni azt a pár száz törvényt, amit az elmúlt két évben fogadott el a nemzeti kétharmad. Elő lehet venni újra az alkotmányjogi tankönyveket, kedves jogász kollégák! Akik, úgy tűnik, valóban csak ügyeskedést, szabálykerülést tanultak a jogi egyetemen, ahogy ezt most is feltételezik a többi jogászról. Talán az a baj, hogy a Wikipédia „jogállamiság” szócikke igen gyenge, más forrást pedig nem tanulmányoztak.

A Médiahatóság számtalan rendeletet alkotott az elmúlt év során. A társadalmi egyeztetés ezek esetében általában 4 napig tartott, beleértve egy hétvégét. Amennyiben a karácsony is beleesett, akár 10 napig is. (december 16-20., december 20-30, december 23-január 2., február 17-21.). Péntekről keddre. A legjobb még a dec 20-30, ebbe hét munkanap is beleesett, már amennyire a karácsony előtti napokat és a két ünnep közötti napokat teljes munkanapnak lehet számítani.

Törvény szerint a rendelet-tervezeteket “úgy kell közzétenni, hogy a tervezet céljához és hatálybalépéséhez igazodóan megfelelő idő álljon rendelkezésre a tervezet érdemi megítéléséhez és a vélemények kifejtéséhez, továbbá a jogszabály előkészítőjének arra, hogy a beérkezett véleményeket, javaslatokat érdemben mérlegelhesse.” Valamint, összefoglalót kellene készíteni a beérkezett véleményekről, valamint az elutasított vélemények esetében az elutasítás indokairól, és a honlapon a véleményezők listájával együtt közzétenni. (2010. évi CXXXI. törvény ajogszabályelőkészítésben történő társadalmi részvételről, 10-11. §.)

Lehetséges persze, hogy nem érkeztek vélemények a rendeletalkotási tervekhez, ilyen határidőkkel épp az ellenkezője lenne csoda. Bátran állíthatjuk, hogy a Médiahatóság nem tartja be törvényi kötelezettségét, hogy elegendő időt adjon a társadalmi véleményezésre.

Bár a fent idézett törvényhely miniszteri rendeletre vonatkozik, a Médiahatóság Elnökének rendelete ezzel egy megítélés alá kell essen, hiszen “[a]z Elnök miniszteri ... illetményre és juttatásokra jogosult. Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben az elnök esetében a miniszter jogállására vonatkozó ... más törvényben foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell. (Mttv. 112.§ (3))

Ahogy sejteni lehetett: ha egy bizottság több hónapig gondolkodik arról, ami elsőre nyilvánvaló, hovatovább már bizonyított, akkor fel fogja találni a fából vaskarikát. Azaz, aki úgy doktorál, hogy nem ismeri a tudományos munka szabályait, az nem hibás, hanem a tanára az. Ha Schmitt hiányzott az A betűnél az iskolában, és ezért soha nem használja azt írásban, akkor sem ő a hibás, hanem az általános iskolai tanára, világos?

A Bizottság szép kis salamoni döntést hozott, csak azt felejtette el, hogy a doktorira eleve csak az jelentkezhet, akinek már van egy diplomája. A diplomához pedig legalább egy tudományos munkát – a szakdolgozatot – be kell adni, ennek pedig ugyanazok a formai követelményei, mint a doktori dolgozatnak. Tehát a szakdolgozati konzulens is elmulasztotta őt tájékoztatni a tisztességes hivatkozás szabályairól. Nos, ami a szabályokról való tájékoztatást illeti: nem arról van szó, hogy egy apró formaságban tévedett Schmitt: lehetne a dolgozat túl hosszú, túl rövid, rosszul bekötve, vagy rosszul tagolva szerkezetileg. Arról van szó, hogy a dolgozatot nem ő írta, gyakorlatilag elejétől a végéig lopta, ráadásul mindössze két forrásból! Ezt semmilyen konzulensi tájékoztatás nem tudta volna helyre tenni. Ha jól értem, szegény néhai konzulens elfelejtette Schmittet arról tájékoztatni, hogy a doktori dolgozatot neki magának kellene megírnia, s ezt Schmitt magától nem tudta kitalálni.

Ezekre az esetekre is van egy szabály: ignorantia iuris non excusat, azaz: a jog nemtudása nem mentesít. Feltételezem, a doktori követelményei is benne vannak a megfelelő jogszabályban, illetve egyetemi szabályzatban, s az állam feltételezi, hogy az állampolgár ezeket áttanulmányozza s ezek szellemében cselekszik.

Namármost a következményekről:

A régi és új alkotmány szerint egyaránt „Magyarország államfõje a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és õrködik az államszervezet demokratikus mûködése felett.” Ez az ember képviseli Magyarországot, és fejezi ki a magyar nemzet egységét. Hogy mi felett őrködik, azt most hagyjuk is.

Elég abból, hogy Magyarországot már így is hülyék gyülekezetének tartják külföldön, amelynek a politikusai hazugok, és európai politikusoknak kell időnként rájuk pirítani hogy ne hazudozzanak összevissza. Hogy könnyen olyan kép alakulhat ki, hogy a magyar nép birka, amely mindent elhisz és eltűr, közben pedig büszke arra, amilyen – mármint, hogy magyar.

Ha azonban, ahogy most kinéz, megállapítják Magyarország legfőbb közjogi méltóságáról, hogy igen-igen, a disszertációját mástól lopta, de hát nem ő tehet róla, hisz nem tudta, hogy ezt nem szabad – már semmi sem menthet meg minket attól, hogy a „magyar” szó a „tökkelütött”, illetve a „beszámíthatatlan” szinonimájává váljon szerte a világon. Hogy ennek hagyományai is vannak, ld.: http://www.nepmese.hu/mesetar/Mes%C3%A9k/A-becs%C3%BCletes-tolvaj-Marci/details

Elég abból, hogy Magyarországon akár bíróság is kimondhatja a törvénysértést, ha azt olyan nagy méltóság követi el, mint az ORTT, vagy a köztársasági elnök, akkor a kimondott törvénysértés következmények nélkül marad. Az érintettnek magának kellene levonni a következtetést, mint ahogy az ORTT-nek a néhai Rtv. szerint fel kellett volna bontani a szerződést, ha azt nem lehetett volna megkötni.

Oktatóként mit mondhatok ezután a hallgatóknak, miért ne plagizáljanak?

Milyen vastag bőre van annak a személynek, akiről bebizonyosodott, hogy a) azt nem tudja, hogyan kell doktorit írni b) ezért összeollózza, azt is bénán (mutathatok pár ügyesen összeollózott dolgozatot) c) amikor leleplezik, megpróbálja kimagyarázni d) amikor nem sikerül, hanem bebizonyosodik, eltűri a szégyent, és továbbra is képviseli „Magyarországot”, illetve a „nemzet egységét”? Magadat, Palikám. Engem ugyan nem képvisel ilyen ember.

Amelyik gyerek biztonságos, kulturált és gazdag családi környezetben nevelkedik, annak biztosítva van a jövője: be fog jutni a kevés államilag finanszírozott felsőoktatási hely valamelyikére. Amelyik gyereket a szülei sem intellektuálisan, sem gazdaságilag nem tudnak támogatni, az 16 éves korától segédmunkára lesz ítélve, azaz gyakorlatilag munkanélküliségre, cselédségre (bár így még cselédként is nehéz elhelyezkedni).

Az úgynevezett középosztály pedig a gatyáját is rá fogja fizetni a gyereke taníttatására: előbb azért, hogy különórák révén felkészítse a felvételire, majd, ha nem felel meg mégsem, a tandíjra.

Várom az hipnopédikus ideológiai nevelés (alvás közbeni agymosás) törvénybe iktatását, a társadalmi együttműködés és harmónia érdekében.

Ha ezt a rendszert nem változtatják meg sürgősen, már 5-10 év alatt jóvátehetetlen károkat okozhat a magyar társadalomban. 

Bárcsak végre némi változás állna be a gyes-nek nevezett intézmény (alatta értem TGYÁS,GYED és társai kavalkádját) felfogásában, és szabályozásában! Kevesen értik meg Magyarországon, hogy mennyire káros ez a nők egyenjogúságára, munkaerőpiaci helyzetére nézve. A legtöbb nő örül a három év „szabadságnak”. Holott, egyrészt a szabadság illúzió, hiszen a gyes (GYED) díja olyan kevés, hogy nem helyettesíti a fizetést (persze, lehet mellette feketén dolgozni, ami újabb szög egy egészséges munkaerőpiac és egészséges adórendszer koporsójában. Minek jogszerűen alkalmazni az alkalmazottat, ha van feketén is? És persze, túl magasak az adóterhek – de hogyan lehetne csökkenteni őket, amikor az érintettek fele fizet csak adót?). Másrészt, a szabadság mézesmadzag:

(1)    ezek alatt az évek alatt a nő teljesen kiesik a munkaerőpiacról, a gyakorlatból, tudása elavul, a visszailleszkedés nehéz.

(2)    álláskeresésnél bármely szülőképes korú nő helyzetét megnehezíti az a munkáltatók által rettegett lehetőség, hogy a felvett munkaerő egyszer csak elmegy szülni, és bizonytalan ideig – akár 6-9 évig is – távol marad, miközben a helyét nem tudják állandó munkatárssal betölteni, hiszen bármikor visszajöhet. Őket sem irigylem.

(3)    természetes, hogy inkább választanak férfit a munkáltatók, vagy nyomást helyeznek a fiatal nőkre, hogy el ne menjenek szülni.

Így persze kevés nő kockáztatja meg, hogy elmenjen szülni mindaddig, amíg a férje teljesen el nem tudja tartani. És kevés férfi vágyik családra ugyaneddig az időpontig – amíg képesnek nem érzi magát, hogy családját teljesen egyedül eltartsa. Cserébe persze szívesen pihen munka után, ahelyett, hogy mosogatna vagy gyereket pelenkázna. Ugyanakkor kevés nő vállalja szívesen a mintaháziasszony szerepét, aki semmit nem vár el a férjétől, és ettől még boldog is. És így persze kevés gyerek születik. Eddig ismerjük a történetet. Nézzük a kötelező férfigyest! Ezt tehát arról szólna, hogy bizonyos időtartamot csak a férfinek tart fenn az állam, ezt a nő nem vehetné ki helyette. Tehát ha nem veszi ki a férfi azt az 1-3 hónapot, az elvész.

(1)    A nő és férfi között a munkaerőpiaci egyensúlytalanság némileg csökkenne. Nem lenne akkora különbség a férfi és női munkavállaló között. A munkáltatónak meg kellene értenie, hogy ha férfit vesz fel, az is kimaradhat a gyerek miatt néhány hónapra, ha nőt az is – (és lehetőleg nem több, mint egy évre).

(2)    A legzordabb szívű munkáltató is fel kellene, hogy fogja, hogy egy bizonyos ponton minden ember, férfi vagy nő, a családjával tölt egy kis időt. Ez a munka-család viszony egészséges egyensúlyához is hozzájárulna.

(3)    Pongrácz Tiborné demográfus egyszer azt nyilatkozta, hogy ez nagyon rossz lenne a családoknak, mert általában a férfi keres többet, és így az ő keresetétől esnének el a családok. Ez a mondat legalább három elemében sérti a női egyenjogúságot. Egyrészt axiómának tekinti, hogy a férfi keres többet – holott ez részben épp azért van, mert a nőké a gyereknevelés egyedüli feladata! Másrészt, hol van az előírva, hogy az 1-3 hónap gyes kevesebb pénzt jelentsen, mint a fizetés? Végül, akinek a keresztneve Tiborné, miért vágja a fejszéjét az egyenjogúsággal kapcsolatos gondolatok fejtegetésébe?

Mikor vonják le végre a magyarországi döntéshozók a kiabáló tényekből, amelyek szerint azokban az országokban magas a születések száma, ahol a nők könnyen munkába állhatnak, és nem kell sokat kimaradniuk a szülés miatt – mert a társadalom ebben támogatja őket? És ott kevés a gyerek, ahol a nőkre olyan társadalmi kötöttségeket ró a szülés, ami anakronisztikus? 

Helló, a nők már megtették a magukét, közelebb léptek a férfiakhoz: úgymond elférfiasodtak, a munkaerőpiacon megállják a helyüket. Ha még tovább kell "férfiasodniuk", akkor tényleg még kevesebb gyerek fog születni. Ideje lenne, hogy a férfiak is közeledjenek a nőkhöz, például a gyes révén. 

Mi a helyzet ezzel szemben Magyarországon?

-          társadalmi rosszallással találkozik az a nő, aki visszamegy dolgozni a gyerek hároméves kora előtt – hát még ha egyéves kora előtt!

-          a bölcsődék száma nagyon kevés, és az időbeosztásuk rugalmatlan

-          a munkahelyeken az időbeosztás szintén rugalmatlan, alig vannak részidős munkahelyek.

De említhetek további olyan szempontokat is, amelyek a családbarátság hiányát jelzik:

-          a játszótereken még WC sincs, nem hogy pelenkázó

-          látott már valaki Magyarországon férfivécében pelenkázót? Pedig külföldön van ilyen!

Ez a téma persze eltörpül ahhoz képest, hogy nemsokára az alfák, béták és gammák társadalma leszünk. De az már egy másik poszt. 

A kötvénykibocsátásra jogosult szervek:

• állam,
• központi költségvetési szervek,
• önkormányzatok,
• pénzintézetek,
• jogi személyiségű gazdálkodó szervezetek.