abortusz-ellenes kampány

Volt az MTV-n egy beszélgetés, amelyben nem hangzott el a lényeg: http://premier.mtv.hu/Hirek/2011/05/16/08/Kampany_az_orokbefogadas_mellett_az_abortusz_ellen.aspx
Ami a plakáton áll, az nem tájékoztatás, hanem erkölcsi zsarolás. Tájékoztatás az lenne - és nem is lennék ellene - ha leírnák (akár kiírnák plakátra), hogy pl. hányan várnak örökbefogadható gyerekre. Vagy hogy az anonim örökbefogadást hol lehet kezdeményezni, hol lehet anonim módon szülni, esetleg alibit kérni, ha valakinek erre van szüksége. Vagy szólhatna arról is az információ, hogy a terhességnek és a szülésnek milyen pozitív élettani hatásai vannak az abortuszhoz képest. Vagy akár hogy milyen statisztikai esélye van a szövődményes meddőségnek, bár ez már manipulatív, hiszen ezer másik ténytől is függ, és ugyancsak riogatás lenne. 
A kormányüzenet viszont semmivel sem könnyíti meg annak a helyzetét, aki döntési helyzetben van. 
Senki sem állítja, hogy az abortusz jó dolog, és senki sem veszi félvállról, azt hiszem. Elcsépelt dolog arra hivatkozni, hogy megelőzni is lehetne az abortuszokat, például úgy, hogy könnyebben hozzáférhetővé teszik a fogamzásgátló eszközöket: mind az esemény előtti, mind az utáni tablettákat (utóbbiakat hírhedten megalázó procedúrával lehet beszerezni, de tulajdonképpen az előbbit is), óvszerautomatákat telepíteni megfelelő helyekre. Új dolog az örökbefogadást propagálni a megelőzés helyett, de ez is lehetne pártolható, ha pozitív üzenettel tennék.
Lehetne tehát tárgyilagos információkat közzétenni, ami valóban segíthetné a döntést. 
De ha a propagandához ragaszkodnak, még akkor is lehetne pozitív üzeneteket küldeni, például pozitív kimenetelű élettörténeteket felmutatni, még ha fiktív is. Pl. egy család képét (lehet rajzolt is), azzal a szöveggel, hogy örökbefogadott gyerekükkel lett teljes az életük. Vagy egy anya képét azzal, hogy bár nehéz volt, örül, hogy megtartotta a gyerekét. Ez is nyálas és hamis, de mégsem erkölcsi zsarolás, hanem alternatíva felmutatása. 

 

What did you think of this article?




Trackbacks
  • No trackbacks exist for this post.
Comments
Page: 1 of 2
Page: 1 of 2
Leave a comment

 Name

 Email (will not be published)

 Website

Your comment is 0 characters limited to 3000 characters.